Az élet fogalma.
Az életkritériumok olyan állítások, melyek logikai eszközként segítenek abban, hogy egy vizsgált rendszerről eldönthetjük, hogy élő biológiai rendszer-e, vagy valami más, vagyis hogy jellemző-e rá az élő állapot vagy sem. Az elméleti biológia egyik legfontosabb alapja. Az élet definiálása tudományfilozófiai szempontból a kontextuális definíciók egy példája.
Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Jelenleg nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de érdemes megvizsgálni azt a meghatározást, mi szerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata.
Biológiai értelemben mindenesetre az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
A legkisebb olyan biológiai és kémiai rendszert, amely már önállóan életjelenségeket mutat, sejtnek nevezzük. A legkisebb olyan biológiai rendszert pedig amelyik más élő rendszerektől függetlenül képes fennmaradni bioszférának nevezzük. Bioszférából jelenleg csak egyet, a földi bioszférát ismerjük, de feltételezzük, hogy máshol is létezhet mint asztrobiológia.
Nyelvfilozófiai értelemben: Könnyen összekavarhatók a meghatározásban az élet és a lét fogalmak jelentése.
Az élet definíciójára azt lehetne mondani, hogy az anyagcsere szerveződése, az állandóság képessége, valamint ezen szervezetek kölcsönös kapcsolata.
Az élőlények sajátos biológiai molekuláris komponensekből állnak, úgymint szénhidrátok, lipidek, nukleinsavak és fehérjék.
Az élet kémiai megfontolása.
A földi élet szén alapú. Szerves vegyületeink szén alapvázat tartalmaznak. Azonban más kémiai elemet felhasználó életforma is létezik az univerzumban mint a földönkívüli élet, viszont a szén univerzális jellegét hangsúlyozó elméletet carbon chauvinism-ként, amikt szén-sovinizmusként emlegetnek, neveznek.
Az univerzumban mint energiára, mint kémiai anyag, információra van szüksége az élet fenntartásához. A kémiai anyagok átalakulásból nyerik a saját anyagaikat is. Az anyagátalakulás, mint egy vagy több új anyag keletkezése, mint kettő vagy több anyagból keletkezett egy új anyag, energiát szabadít fel vagy nyel el. Az energia elnyelés a körülötte lévő közeg nemkívánatos hatásait is elnyelődik. Ilyen a napjainkban az űrszemétből adódó mágneses eltolódás hatása is. A hidegháború elején már az USA tetemes mennyiségű réz és acél darabkákat terített a Föld energia mezejébe. Majd ezt fokozzák a kőlönböző múholdak és más hulladékok, amiről alig vagy egyáltalán nem tud az emberiség. Már lézerrel próbálják szétbombázni a hulladékot, mert felismerték, hogy káros a Föld mágneses mezejének a működésére.
Az ilyen komplexitás képes homeosztázisra és ingerlékenységre az életműködések fenntartása mellett. A rájuk ható környezeti tényezők változtató hatásai ellenében is megőrzik az önazonosságukat.
Az élő rendszer rendelkezik, olyan rendszerrel, amely a teljes rendszer keletkezésének a létezésének és működésének a hordozója mint információ. Elsősorban az örökletes információt hordozó genetikai állomány, mint az örökítő anyag, mint kommunikációs rendszer, a saját anyagot az idegentől megkülönböztető önvédő rendszerrel.
Egy különleges életkritérium lehet a halál is. Ugyanis csak az előzőleg élt szervezetek tudnak meghalni és átalakulni. A tudomány jelenlegi ismereteinek alapján a szaporítóanyag kivételével a sejtek kötelezően elhalnak. Az anyagaik a többi anyag számára hozzáférhetőkké válnak. Amit a szaporító anyag révén az élővilágban az élet folyamatos folytatódását képes biztosítani. A szénalapú testi sejtek egy bizonyos idő után elvesztik homeosztázisukat és elpusztulnak.
A homeosztázis a belső környezet dinamikus állandóságát jelenti. A szénalapú élő szervezetek egyik legfontosabb jellemzője. Az élettan legfontosabb alapfogalma. A szó görög eredetű, jelentése - hasonló állapot - .
A homeosztázis.
Az élő szervezetnek a változó külső és belső körülményekhez való alkalmazkodó képessége, amellyel önmaguk viszonylagos állandóságát biztosítják.
A belső környezet dinamikus állandósága és stabilitása a megfelelő tápanyag ellátottságot, a légzési folyamatok szükséges mennyiségét és minőségét a testfolyadékok megfelelő mennyiségét, minőségét, ionizált összetételét a kémhatását, hőmérsékletét, a nyomását és a védekező módozatok megfelelő működését szokta érteni a mai tudomány.
Az élet folyamata anyagot és energiát cserél a környezetével.
Ezeket az összetevőket az önfenntartó működésnek szokták nevezni, amik biztosítják az élő szervezet számára, a hormonális, endokrin rendszer, és az idegrendszer segítségével, együttesen önszabályozó működést hoz létre.
A dinamikus állandóságra azért van szükség minden élő szervezetben, mert az anyag csak az ősi körülményekhez hasonló környezetben képesek létezni és működni. Viszont a sejtek számára az életfeltétel a belső környezet dinamikus stabilitása az állandóság, az ősi környezet hasonlóvá teszi a sejteket.
Az élet az alapvető funkciók zavartalansága érdekében az állandóan változó külső és belső hatásokkal szemben igyekszik állandóságát megtartani. Ami az anyagcsere folyamatok révén valósul meg.
TENGERPICI
